Szombaton, vasárnap és az állami ünnepeken a legtöbb hivatal és bank zárva tart. Vasárnap és az ünnepeken az üzletek általában zárva tartanak, de a szupermarketek és a hipermarketek többnyire nagyobb kihagyások nélkül üzemelnek. Ugyanúgy nem jelenthet gondot, ha koncertre, kiállításra, étterembe vagy bárba szeretnénk menni.
Tippjeink
Közlekedés hétvégén és ünnepeken
A tömegközlekedési eszközök ritkábban járnak, mint a munkanapokon. Ritkábbak a járatok a nyári szünetben is.
Állami ünnepek
Az önálló cseh állam megújulásának napja (január 1.)
Az önálló Csehország létrejöttének ünneplése – Csehszlovákia 1993. január 1-i kettéválása után.
A győzelem napja (május 8.)
Az ünnepnap Csehszlovákia 1945. májusi, a szövetségesek által történt felszabadításának állít emléket.
Cirill és Metód szláv hittérítők ünnepe (július 5.)
Cirill és Metód személyéhez fűződik a kereszténység behozatala Csehország területére, valamint az első szláv írás – a cirill ábécé (i. sz. 863).
Husz János mester máglyahalálának napja (július 6.)
Husz János vallási vezető, hitújító és a Károly Egyetem rektora megégetésének napja (1415. 7. 6.).
A cseh államiság ünnepe (szeptember 28.)
Vencel cseh fejedelem halálának napja, akit szentté nyilvánítottak, nem sokkal azután, hogy 935. szeptember 28-án saját bátyja meggyilkolta. Ez a nap a cseh nemzet védőszentjének, a cseh állam és identitás szimbólumának ünnepnapja.
Az önálló csehszlovák állam megalapításának napja (október 28.)
A csehek és szlovákok önálló államát 1918-ban alapították meg – ez a legjelentősebb cseh ünnep.
A szabadságért és demokráciáért folytatott harc napja (november 17.)
Megemlékezés azon diákokról, akik 1939-ben és 1989-ben szembeszálltak a náci, illetve a kommunista rezsimmel.
Egyéb ünnepek
- Újév (január 1.)
- Húsvéthétfő (március-április, minden évben máskor)
- A munka ünnepe (május 1.)
- Szenteste (december 24.)
- Karácsony első napja (december 25.)
- Karácsony második napja (december 26.)
Iskolai tanítási szünetek
A fő tanítási szünet nyáron van (az egész július és augusztus). További iskolai szünet Karácsonykor (általában december 23. – január 3.) és tavasszal (egy teljes hétig, az iskola helyétől függő időpontban) van.
Tippjeink:
Próbáljuk meg elkerülni a közlekedési bonyodalmakat
Jegyezzük meg, hogy Csehországban július 1-én kezdődik, és augusztus 31-én ér véget a nyári szünet, amely kedvezőtlen hatással lehet a közlekedési helyzetre.


