Kultúra

vissza


A fürdőszezon ünnepélyes megnyitója

A fürdővárosok gazdag kulturális programajánlattal rendelkeznek. Minden év májusában szinte valamennyi fürdőhelyen ünnepélyesen megnyitják az éves fürdőszezont. Ekkor felszentelik a forrásokat, hogy azok megőrizzék gyógyító erejüket. Karlovy Varyban (Karlsbad) a programsorozat része a város alapítójának tiszteletére rendezett ünnepélyes felvonulás – IV. Károly minden évben nagyszámú kíséretével tér vissza a városba.
Más helyeken a megnyitókhoz hagyományos vásárok kapcsolódnak.
Ezzel szemben Teplicében – az egész városban, több színpadon – modern zenei koncerteket rendeznek.

Koncertek és előadások
Az egész év folyamán, de elsősorban a nyári szezonban, számos koncert, színházi, opera- vagy operett-előadás közül válogathatunk, többet egyenesen a kolonnádokon tartanak meg.

Filmfesztiválok

Nagy eseménynek számít a Karlovy Varyban (Karlsbad) minden év júniusában megrendezett Nemzetközi Filmfesztivál (www.iffkv.cz) – a legelismertebb, „A” kategóriájú fesztiválok egyike, melyre külföldről is a társasági élet számos híressége látogat el.
Třeboňban minden év májusában rendezik meg az Anifestet (www.anifest.cz), az Animációs filmek szemléjét.

Zenei fesztiválok

A fürdővárosok kulturális életében önálló fejezettel bírnak a számtalan, ismert zeneszerzők nevét viselő zenei fesztiválok. Megemlíthetjük például a Chopin Fesztivált (www.chopinfestival.cz) Mariánské Lázněban (Marienbad), a Ludwig van Beethoven Zenei Fesztivált Teplicében (www.severoceskafilharmonie.cz) vagy a Janáček Fesztivált a Luhačovicében.

Múzeumok, galériák

A fürdővárosokban számos múzeum és galéria is található, melyek nemcsak a fürdőkultúra történetével foglalkoznak – gyűjteményeikben értékes porcelán-, üveg-, kép- és szoborkollekciókban is gyönyörködhetünk.

Kirándulások

Csehország területén számos történelmi műemlék található. A fürdők nemcsak a környező vidékre – a közeli várakba, kastélyokba és egyéb idegenforgalmi látványosságokhoz szerveznek kirándulásokat, de az UNESCO világörökségi listáján lévő műemlékekhez is.