A relaxálás, stresszoldás, a testről és a lélekről való gondoskodás nem csak a kiválasztottak kiváltsága, hanem mindenkit megillető jog. Az egészségünkbe történő beruházás hosszú távon megtérülő befektetés. A gyógyfürdők látogatóik számára speciális csomagokat állítanak össze, melyekben különböző szolgáltatásokat kínálnak valamennyi korosztály számára.
Klasszikus fürdőkúra
A klasszikus fürdőkúra – a kellő hatás érdekében – legalább három hétig tart. A kúra során a páciens több orvosi vizsgálaton esik át, ahol kiválasztják a megfelelő kezeléseket. A páciens fürdőbéli tartózkodása alatt naponta 3-4 kezelésben részesül.
A szenior program
A klasszikus fürdőkúrák között vannak az idősebbek számára készült ajánlatok is. Ezek időtartama különbözik az átlagos kúrákétól – akár egy hetesek is lehetnek – hatásuk azonban ugyanolyan áldásos. Csehország a mérsékelt éghajlati övben fekszik, az egész év során csak kisebb hőmérséklet-ingadozások jellemzik, így a cseh fürdővárosok ideális üdülési helyszínnek számítanak. Vendégeiknek garantálják a kitűnő közérzetet mind az üdülés alatt, mind pedig utána.
Wellness programok
Korra és foglalkozásra való tekintet nélkül, mindenki számára ajánlottak a wellness programok. A gyógyfürdők kínálatából válogatva:
- menedzser kúra
- anti-stressz kezelések
- wellness & beauty
- kezelések párok számára
- anti-age kúra
- fogyókúrás kezelések
- méregtelenítő kúrák
- golf & spa
Gyógyfürdők gyermekeknek
Csehország területén számos olyan fürdő is található, ahol a gyermekek két éves koruktól, természetesen kísérővel együtt otthonos környezetben gyógyulhatnak. A nem specifikus légzőszervi megbetegedések kezelésének legismertebb cseh gyermekgyógyfürdője Lázně Kynžvartban (web.telecom.cz/detska_lecebna) található.
Árak
Természetesen az árakat is változatosság jellemzi. A csehországi fürdőkben nagyon olcsón is üdülhetünk, amennyiben azonban luxusra vágyunk, a gazdag választéknak köszönhetően erre is van lehetőségünk.


