Horgászat

vissza


A halak és a horgászat miatt sok turista látogat el Csehországba. Szükséges a vonatkozó szabályok betartása, erre több szervezet is ügyel: a Cseh és Morva Horgászegyesület, az Állami Erdők, a Katonai Erdők, a Környezetvédelmi Minisztérium, valamint az önállóan regisztrált horgász-egyesületek.

Horgászengedélyt – az országos horgászengedély bemutatása után – az a szervezet jogosult kiadni, amelynek gondozása alá tartozik az adott vízterület. Az engedély adott területre, régióra vonatkozhat, vagy a szervezet kezelésében lévő több területre is. Engedélyt egy vagy két napra, egy vagy két hétre, egy hónapra, fél évre vagy egy évre lehet kérni.

Az országos horgászengedélyt az útlevél bemutatását követően a járási, városi vagy helyi hivatal adja ki - egy vagy két napra, egy évnél rövidebb időre, egy évre, illetve a 15 év alatti fiataloknak egyszeri alkalomra.

A horgász-körzetek között találunk egyrészt pisztrángos vizeket – ahol főként pisztrángfélékre lehet horgászni, valamint nem-pisztrángosakat, ahol ragadozó és nem ragadozó halakra (ponty) lehet horgászni.

Közkedvelt pisztrángos horgászterületek:
A Moldva (Vltava) České Budějovicénél, az Otava Sušicénél, a Lipnói és a Střela víztározó, a Jizera Harrachov-nál, Kamenice nad Děčínem, a felső Orlice, a Morva.

Nem-pisztrángos horgászterületek:
Az Orlíki- és a Lipnói völgyzáró gátas víztározók, a Hněvkovicei-víztározó, az Elba határ menti szakasza, a Mušovi tározók, Slezská Harta, Nechranice, Skalka u Chebu, Hracholusky.

Horgász-szezon: A pisztrángos területeken április 16-tól november végéig lehet horgászni. A nem pisztrángos területeken március 18. és június 14. között tart a védett időszak. A zárt nem pisztrángos területeken (völgyzáró gátas tározók, tavak, holtágak, halastavak) rövidebb a védett időszak – csak április 30-ig tart. Néhány nem pisztrángos területen egész évben engedélyezett a horgászás. Ragadozókra június 15-től az év végéig lehet a nem pisztrángos területeken horgászni.



Fotógaléria

További képek