A cseh és morva vidékek szépségét és változatosságát nem csak a föld felszínéről ismerhetjük meg, hanem a magasból is – turista repülőgép fedélzetéről vagy akár hőlégballon kosarából. A legszebb rálátás madártávlatból nyílik a hegyláncokra, a síkságokra, a tavak víztükrére, az erdők egybefüggő zöld lombkoronájára, a tájat tarkító festői falvakra és városokra, valamint az évszázados várakra és kastélyokra. Az ország egész területén több száz kisebb sportrepülőtéren szerveznek sétarepülést, tetszőleges útvonalon. Azok, akik rendelkeznek valamilyen, például kismotoros-, vagy ultrakönnyű repülőgépekre szóló jogosítvánnyal, egyszerre fedezhetik fel Közép-Európa eme szegletének legszebb részeit, és élhetik ki repülős szenvedélyüket. A cseh repülőtereken – az alapkövetelménynek számító előzetes bejelentkezés után – jó támaszpontra lelhetünk, akár saját repülőgéppel érkezünk, akár helyben akarunk repülőt bérelni. A repülős sportok régmúltba nyúló hagyományokkal bírnak Csehországban.
Ultrakönnyű repülők
A Cseh Amatőr Repülő Szövetségnek több ezer pilóta- és ultrakönnyű repülőtulajdonos tagja
van. A szövetség keretein belül kínálják szolgáltatásaikat az ultrakönnyű repülőgép-kölcsönzők és
iskolák Benešov, Hradec Králové és számos más város repülőterén.
A jó műszaki háttérrel rendelkező, magas színvonalú központok a magángépek számára helyet, a
vendégek számára pedig szállást biztosítanak. Csehországban rendszeresen tartanak ultrakönnyű
repülős találkozókat, amelyeket gyakran légibemutatókkal és sportversenyekkel, kellemes
környezetben folytatott baráti eszmecserékkel kötnek össze.
www.fantasyair.com
Vitorlázó és motoros repülőgépek
A Cseh Aeroklub Európa neves sportrepülős szervezete, több ezer motoros repülő és vitorlázó
pilóta tagja van, s rendelkezik saját iskolával is. A klubbal együttműködve kínálják erre
szakosodott vállalkozások repülőgépkölcsönzői szolgáltatásaikat, alapszintű motoros és motor
nélküli repülős képzést és légi akrobatika oktatást.
A sportrepülőterek többsége sétarepüléseket szervez, a repülős vendégeknek színvonalas infrastruktúrát kínál, a magánrepülőgépek számára pedig elhelyezési lehetőséget biztosít a hangárokban. A motoros és motor nélküli repülők fontos központjai között meg kell említeni pl. Moravská Třebová repülőterét, ahol a Cseh Aeroklub Légisport Központja működik, valamint Vrchlabí, Benešov, Brno és más városok reptereit.
Hőlégballonos repülés
A klubok és magánüzemeltetők által szervezett hőlégballonos sétarepülés felejthetetlen
élményt nyújt. A leggyakoribb útvonalak Prága vagy a legismertebb várak, pl. Karlštejn, Křivoklát
és Konopiště felett vezetnek, de más helyszínek, például lenyűgöző természeti látnivalók vagy
történelmi műemlékek fölött is repülhetünk.
Siklóernyőzés és sárkányrepülés
A Csehországi Amatőr Repülőszövetségbe tömörülő ejtő- és siklóernyő pilóták több cseh
hegységben rendelkeznek starthellyel és központtal, pl. az Óriáshegységben és a Beszkidekben, vagy
a többéves siklóhagyományaikról híres Raná u Loun és Kozákov melletti dombvidéken.
Egyes starthelyeken, siklóernyős-iskolákban tapasztalt tanárok működnek, akik szívesen vállalkoznak repülés-oktatásra, vagy sárkányrepülős tandemugrásra. Annak ellenére, hogy a siklóernyőzés és sárkányrepülés az extrém sportok közé tartozik, a cseh központok garanciát vállalnak a biztonságos repülésre.
Ejtőernyőzés
A Cseh Aeroklub által szervezett légi sportok körébe tartozik az ejtőernyőzés is. A
repülőgép-pilótákhoz hasonlóan az ejtőernyősök is professzionális háttérrel bíró saját iskolákkal
és központokkal rendelkeznek Csehországban. Elsőrangú tanárok – köztük világbajnok ejtőernyősök –
várják a látogatókat. Az engedéllyel rendelkezőknek lehetőségük van sportugrásra, míg azok, akik
ezidáig nem szereztek ejtőernyős tapasztalatokat, tandemugrásra vállalkozhatnak, amelynek a
szabadeséses repülés is részét képezi.
Ilyen ejtőernyős-központok találhatók például Prágában a Točná repülőtéren, Mladá Boleslavban, Příbramban vagy Kunovice u Uherského Hradiště helységben.





